Kölyökkutyák a karantén idején

Ma is belefutottam egy posztba itt a neten, így ma este ennek kapcsán írnék egy posztot. Mit tehet egy kölyökkutyás gazdi, ahol most nagyon fontos lenne a kutyás szocializáció. Elvesztegesse ezt az értékes időt? Mi lesz, ha pont emiatt az egy hónap miatt nem lesz jól szocializált a kutyája? Próbálja a sétahelyeken közösségbe vinni? Ilyen témájú posztok tömegét látom a napokban. Leírnám a véleményemet a dologról, aztán mindenki döntsön maga. 15 éve a hét minden napján kutyákkal foglalkozom, azon belül is családi kutyák képzésével és a szocializációjukkal, úgy gondolom, tudom mit beszélek.

Ebben a kérdésben leginkább a 3-5 hónap közötti kutyák érdekesek. Igen, nagyon fontos minél fiatalabb korban elkezdeni a helyes szocializációt és minden hónap számít, de ha betartunk néhány dolgot, akkor nem múlik 1-1,5 hónapon semmi.

De mielőtt átvennénk ezeket a dolgokat, nézzünk meg egy fontos dolgot:

Milyen a jó szocializáció?

Sokan gondolják, hogy lemegyünk a parkba, ott játszik más kutyákkal és máris szocializált lesz. Hát nem. Az nem szocializáció, ha össze vannak engedve és úgy játszanak egymással, ahogy akarnak. Ilyenkor fejlesztik a játék tudásukat és nagyon nem mindegy, hogy ilyenkor mit tanul. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy korban, méretben és vehemenciában passzoljanak egymáshoz a játszótársak, ez a legalapabb. E nélkül nem megy. Viszont ez önmagában nem elég, ugyanis egy kölyökkutya is tud nagyon domináns lenni, már 3 hónaposan is, csak ezt játéknak álcázza és nagyon keményen tud alázni puszta játékból. Természetesen nem tudatosan teszik, ők ösztönlények, ez jön nekik belülről. Ebben az a veszélyes, hogy ez sokszor a hétköznapi szemnek láthatatlan. Mert teljesen normális játéknak néz ki, de mégsem az. A gazdik általában már csak azt veszik észre, ha egy kutya morog, vagy acsarog. Ilyenkor már késő. Ezek némán történnek, szinte titkos módon elrejtve a játékban. Ez egy tanulási folyamat első lépcsője. Viszont így megtanulja, hogy ezt lehet, de ami még rosszabb benne, hogy az a kutya, akit aláz, vagy dominál, az ezt tanulja és ez lesz neki a természetes. Igen, megtanulja, hogy ő alázva van és ennek megfelelően alakul ki neki a játék. Én meg fogom a fejem, ha lejönnek hozzánk így a sulira. Mert egy bunkó kutyát könnyebb leszoktatni erről a viselkedésről, mint egy alázottat. Ott több hónap, mire a kutya megtanul normálisan játszani. Ha megtanul. Arról nem is beszélek, hogy ha valami komolyabb negatív élmény éri a kölyköt kutyák között, mondjuk egy nagyobb kutya játékból párszor lerohanja és fellöki, akkor ezt a félelmet is sok-sok hónap, mire "kiszedjük" egy kicsit érzékenyebb kutyából.

Ha valaki nem akar, vagy nem tud ebben az időszakban közösségbe menni, az alábbiakat fogadja meg:

Vidd a kutyádat kertes házak között is sétálni, illetve minél több helyre. Nem kell emberek közé menned! Ha kiegyensúlyozott kutyád van és szinten tartod a különböző ingerekre a szocializációját, akkor kutyák között is meg fogjátok állni a helyeteket. A gond ott van, ha a kölyökkutya csak a kertet ismeri, meg a parkot és csak ezekhez az ingerekhez szokik hozzá. Fontos, hogy újabb és újabb utcákat, tereket járjatok be, sok-sok újdonsággal. Lépcsők, házak, harangozó templom, buszok, vonatok (persze nem kell túl közel menni, nehogy megijedjen). Szokja meg az ugató kutyákat az utcán, ne féljen tőlük. Ha ezek megvannak, akkor egy ilyen sokat megélt kutyának nem lesz gondja a kutyás közösségbe történő szoktatás akkor sem, ha most kimarad 1 hónap.

Remélem tudtam segíteni.

Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Félreértett kommunikáció

Sajnos, ehhez a poszthoz csak Facebook videó van, remélem meg tudjátok nézni, mert linkkel bejelentkezés nélkül is meg lehet nézni videókat. A videó feliratozott, az én hozzáfűzött posztom pedig így hangzott: Két napja írtam egy posztot a kölyökkutyák szocializációjáról. Ez a videó teljesen idevág! "Nem tudom mi történt, csak szépen játszottak, majd hirtelen összeverekedtek." Szokták mondani a gazdák. Nos, ebben a videóban egy fél másodpercnyi játék SINCS! Sőt, itt senki nem hívja játszani a másikat, a látszat ellenére. Ezért van az, ha ilyen kutyával lejönnek hozzánk, akkor nem engedem be a kezdő csoportba. Mert nem akar játszani, csak dominálni, kötözködni, akaratoskodni. Videó itt nézhető meg.

Agresszió: A család kutyája megharapta a gyereket

Mivel az elmúlt napok szocializációs posztjairól nagyon jó visszajelzések jöttek, így jöjjön ma egy poszt az agresszióról. Maga a téma nagyon széles, igyekszem rövidre és érthetőre írni és választok egy tetszőleges témakört az agresszión belül is. A mai választott témám a: család kutyája megharapta a gyereket. Sajnos nem kitalált téma, rengeteg megkeresés érkezik ez ügyben felém. Az esetek nagy részében szerencsére "csak" kisebb lukakkal megússzák a gyerekek, de vajon ... ... Hogy jut el egy kutya odáig, hogy az erejét komolyan használja egy gyerek ellen? Hogy jut el odáig, hogy megharapja a gyereket? A család kutyája, a család gyerekét, általában saját kerten vagy lakáson belül. Ha az agresszió megnyilvánulási formáit egy 10-es skálán kellene elhelyeznem és a 10-es lenne az, hogy konkrétan megharapja a gyereket, akkor egy átlag szülő a 7-es szintet veszi észre először. És itt a baj. A kutyák igenis mindig jelezik nekünk, hogy nekik valami nem tetszik. Milyen módon tudja a kutyánk nekünk kommunikálni, hogy neki nem tetszik valami? Például, a gyerek közelít a kutya felé, ő pedig ezt nem szeretné. Nézzük azokat a kommunikációs skála szinteket ebben a helyzetben. Itt persze egy általános folyamatot írok le, amikor a gyerek közelít a kutya felé, ő pedig ott és akkor ezt nem szeretné. - 1. szint: A kutya kérlelően néz ránk, felnőttekre, mikor a gyerek közelít felé. - 2. szint: A kutya elfordítja a fejét a gyerektől, látványosan más felé néz. - 3. szint: A kutya odébb teszi a fél testét, éppen ellenkező irányba, mint amerre a gyerek van. - 4.szint: A kutya odébb megy, éppen ellenkező irányba, mint amerre a gyerek van. (A gyerek már elég közel ért a kutyához, vagy ott van már mellette.) - 5. szint: Fenyegető, szúrós, merev, üveges tekintettel néz de egyenlőre továbbra is az ellenkező irányba. (Nem biztos, hogy az összes jelző illik a nézésre, de kettő biztosan.) - 6. szint: Fenyegető, szúrós, merev, üveges tekintettel néz a gyerekre, vagy közvetlenül mellé. (Nem biztos, hogy az összes jelző illik a nézésre, de kettő biztosan.) - 7. szint: Némán húzza az ínyét, nem feltétlenül jól láthatóan, legtöbbször még a fogai sem látszanak ki, de a szándék ugyanaz. (A 7-es és s 8-as szintek néha fordítva vannak a sorrendben.) - 8. szint: Morog a gyerekre. Sokszor nem a gyereket nézik, ezzel is jelezve, hogy nem akarnak a következő szintre lépni, vegyük már észre végre. - 9. szint: A gyerek felé kap. (Lássuk be, ha el akarja érni, elérné, de ő még mindig csak jelezni akar nekünk.) - 10. szint: Nincs más hátra, rá kell nyúlnia a gyerekre, mert az előző 9 szintet nem vettük komolyan. Nagyon sokszor látom azt is, hogy amúgy vannak olyan helyzetek, amikor a kutya kedveli is a gyereket, de néha sok neki, amit tesz. A legtöbbször ezek nem egy napon belül zajlanak le, hanem hetekig, hónapokig elnyúlik. Ilyenkor láthatjuk azt, mintha a semmiből egyszer csak megharapja a gyereket. NEM! Ilyen nincs! Az lehet, hogy aznap úgy nézett ki, mintha a kutya egyből a 9-es, 10-es szinteket használná, de ez csak azért van, mert már megtanulta, hogy az alacsonyabb szintek nem működnek. Márpedig ha ő próbálja, de nem vesszük észre és elkönyveli, hogy nem működik, akkor egy idő után már csak azokat a szinteket használja, amik valamelyest működnek. Persze olyan is van, hogy ha túl gyorsan és túl intenzíven történnek az események, akkor kutya átugrik szinteket. Például: gyerek hirtelen odaszalad és jól megöleli a kutyát. Ilyenkor egyből a 7-es szint környékén próbál nekünk jelezni a kutya, hisz a helyzet azt kívánja. Amikor az én fiam még nagyon kicsi volt, akkor egy egyik kutyám nem igazán kedvelte és ezt el kellett fogadnom. Ezt egy bizonyos szinten túl nem szabad erőltetni. Nem erőltethetem rá a kutyára, hogy el kell viselnie, ha a gyerek húzza a nyelvét, vagy nyúlkál a szájában, mert akkor még inkább ellenszenves lesz neki. A létezését és a jelenlétét el kell viselnie igen, de azt, hogy piszkálja, nyúlkáljon hozzá, azt már nem. Én kivártam míg a fiam nagyobb lett és sokszor odaültettem a táposvödör mellé és hagytam, hogy dobálja nekik a tápszemeket. Illetve ekkorra már a mozgása is kifinomultabb lett, így a simogatása már kellemes lett a kutya számára. + közben beszereztem Céklát, aki imádta, hogy a gyerek nyúlkál az orrlukába, meg a szájába és így már a gyerek nem akart a másik kutyához odamenni. :D Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Szocializációs félelem

Jöjjön a (most már) szokásos délutáni poszt. Választott témám egy mai levelezésből indult, így ma is a szocializációval foglalkozunk, azon belül is jöjjön egy kis szocializációs félelem. ? Nem is biztos, hogy ez jó kifejezés, de mivel jobbat nem tudok, maradok ennél. Vegyünk alapul egy általános példát, amit rendszeresen látok. Minden felsőfokos csoporttal csinálunk egy szocializációs órát, amikor kimegyünk a vasútállomásra és a csoport negyede nem mer lemenni a lépcsőn az aluljáróba. Hogyan lehetséges, hogy felnőtt kutyák, akik járnak közösségbe, sétálni, bandázni, rettegve néznek le az aluljáróba a lépcső tetejéről és jutifalat ide vagy oda, ők bizony tapodtat sem mozdulnak. Mit lehet egy ilyen helyzetben tenni és egyáltalán miért alakult ez ki. A kialakulása nagyon egyszerű. Az a helyzet, hogy a legtöbbjük kölyökkorban szinte semmitől sem félt még. A kölyökkutyák túl kíváncsiak és a kíváncsiság átviszi őket nagyon sok mindenen, illetve egészen más a félelemérzete a kölyköknek. Aztán jön egy átlag szocializáció: a kutya jár a háztól a parkig sétálni, meg az állatorvoshoz és még pár megszokott helyre. (Jobb esetben, mert bizony olyan is van, hogy kocsiba be, parknál ki, kocsival haza. Na ekkor, még az a nagyon kevés utcai szocializáció is elmarad.) Nagyon kevés az a gazdi, aki rendszeresen viszi újabb és újabb környezetbe a kutyát. Egyszerűen a kutya elszokik az új dolgoktól. Nincs szinten tartva maga a folyamat, hogy új dolgokhoz kell hozzászoknia, átmennie, átélnie. Elfelejti hogyan kell csinálni. Aztán ott áll a 2 éves akármilyen fajtájú kutya a peronon a lépcső tetején és retteg attól, hogy mi lesz vele, ha rálép akár csak egy lépcsőfokra is. Mit tehetünk ilyenkor? Inkább kezdjük ott, mit szokott egy átlag gazdi tenni, mert ez is a folyamat része legalább annyira, mint a kutya. Itt jelezném, hogy ez egy általánosított bemutatás, persze kutyája és gazdája válogatja a módszereket, de aki szeretné magában felismerni a hibát, azok magukra fognak ismerni és tudatosabban fogják tudni kezelni a szitut és ugye ez lenne a lényeg. - Gazdi elindul a lépcső felé. (Jobb esetben meg sem fordul a fejében, hogy a kutya félhet. Rosszabb esetben igen és már előre izgul, vajon mi fog történni.) - Legkésőbb a lépcső kezdeténél észleli, hogy a kutya megtorpan. (Ekkor még legtöbbször meg sem áll a kutya, csak pillanatra megtorpan, vagy lassít.). - Gazdi erre lassít, vagy megáll, hogy felmérje jól látja-e. (Első komoly hiba. A kutya ekkor észleli, hogy a makacsságának van helye, hiszen egy apró mozdulattal már befolyásolni tudta a gazdáját.) - Gazdi megpróbálja szép szóval lecsalogatni a kutyát. - Türelmesebb gazdik előveszik a jutalomfalatot és azzal próbálják rávenni, hogy lépjen rá legalább egy lépcsőfokra. Kutya bepánikol, megindul hátrafelé, gazdi próbálja visszatartani. - Gazdi kissé határozottan, de nem túl erőszakosan próbálja a kutyát húzni a lépcső felé, kutya erre két lábra állva vergődik a pórázon, esetleg még sikítozik is mellé, vagy hörög. Legkésőbb ezen a ponton szokták a gazdák feladni, illetve megpróbálnak rábeszélni engem, hogy az ő kutyájuk bizony nem akar és nem is fog lemenni a lépcsőn, hagyjuk a fenébe az egészet, mert csak egyre jobban fog félni és ezt ők nem akarják. Higgyétek el, én akarom a legkevésbé, hogy ebben a helyzetben az a szegény kutya féljen. Viszont én azt sem akarom, hogy a kutya megszokja, hogy a félős hisztijével eléri a célját. Nem akarom, hogy abban a hitben élje le az életét, hogy a lépcső egy nagy szörny. Nem akarom, hogy ne tanulja meg a legyőzés érzését. Nem akarom, hogy elhiggye magáról, a hátrafelé a jó menekülés, ha baj van. Azt akarom, hogy elhiggye, hogy meg tudja csinálni. Azt akarom, hogy elhiggye rólam, hogy nem viszem bele olyan helyzetbe, amit nem tudunk együtt megoldani. Azt akarom, hogy bízzon bennem. Azt akarom, hogy együtt legyőzzük ezt a félelmetes akadályt. Azt akarom, hogy higgyen bennem és higgyen magában. Éppen ezért mielőtt a lépcsőhöz érünk és mielőtt kiderülne, hogy a csoportból kinek a kutyája fog félni a lépcsőtől, jelzem a csoportnak, hogyan viselkedjenek. Fogd rövidebben a pórázt. Ne lassíts a lépcső előtt. Ha megtorpan, te csak menj tovább és még a nagy hiszti előtt már rá is húztad az első lépcsőfokra, ő jól meglepődik, hogy túlélte, de addigra te már még egy lépcsőfokkal lejjebb húztad, erre ő ledöbben, hogy még most is életben van és milyen bátor és a 4.-5. lépcsőfokra már magától fog lépkedni. Ilyenkor lehet kicsit lassítani, hogy a kutya felmérje, hogy le tudja küzdeni a dolgot, vagy lehet gyorsítani, ha a kutya le akar rohanni a lépcsőn, hogy túl legyen rajta. Ha előre akar rohanni, hagyjátok, ne rángassátok vissza. Ha ezt megismétled, akkor a 3.-4. nekifutásnál már nem fog lassítani a lépcső tetejénél, mert addigra felméri, hogy ez a szörnyű lépcső leküzdhető. Ekkor pedig már normál tempóban is képes rajta sétálgatni. Másik módszerem: Fel kell venni a kutyát ölbe, elsétálni vele a lépcső feléig és ott letenni. Így valamerre el kell indulni a lépcsőn, ha ki akar menekülni. 3x megcsináljuk és szépen megszokja, hogy túlélhető. Csak a játék kedvéért, nézzük meg ezt egy másik szemszögből. Mit tenne a kutyátok, ha ő le akarna menni? Nekiállna lelket ápolni és megbeszélni a helyzetet? Kétlem. Úgy rántana le titeket, hogy csak győzzetek talpon maradni! Ha ő akar valamit, akkor azért bármire képes! Nem kérdezi meg, neked tetszik-e vagy sem. Ezt csak egy kis gondolatébresztőnek írtam le. ? Nagyon sok oktató egy ilyen helyzetet jutalomfalattal próbál megoldani, de én ebben a helyzetben nem szeretem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem működik, félre ne értsétek. Ami nagyban generálja a kutya viselkedését ebben a helyzetben, az a gazda viselkedése. Ezt ne feledjétek, ha egy hasonló helyzetbe találjátok magatokat. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Jó kutya kontra rossz kutya

A ma délutáni poszt kicsit elmélkedősre sikerült, de nézzétek el nekem, hisz hétfő van. Jó kutya kontra rossz kutya. Milyen a jó kutya? Vagy inkább milyen a rossz kutya? Mitől rossz a rossz kutya és mitől jó a jó kutya? Hol húzzuk meg a határt? Van-e olyan, hogy se nem rossz, se nem jó? Nincs? Akkor valahol lennie kell egy határnak nem? Úgy gondolom, hogy a jó kutyáról mindenkinek van elképzelése. Tudjuk milyen kutyát szeretnénk. Nem feltétlenül külsőre, de viselkedésre biztosan. Mindenkinek van egy vagy több kép a fejében, ahol elképzeljük, hogy a kutyával együtt üldögélünk a vízparton, ahogy laza pórázzal sétálunk, ahogy együtt alszunk, ahogy megvéd minket az utcán, vagy épp menőzhetünk vele, mert a mi kutyánk tök okos. Aztán mikor elérkezik a várva várt pillanat és megérkezik a kutya, pár perc alatt szertefoszlanak ezek a képek és felváltja őket a rengeteg kutyaszar, a szétrágott bútorok, cipők, papucsok képe, a rengeteg kár, az éjszakai ugatások, a hisztik és még sokáig sorolhatnám. (Ugye?) :D Ha három kategóriába kellene sorolnom a kutyákat, akkor azt mondanám, hogy vannak: • az együttműködő kutyák • a szófogadó kutyák • és a többiek. Hát igen, ez utóbbi gazdái azok, akik vért izzadva hétről hétre güriznek a kutyaiskolákon, hogy valahogy ha nem is együttműködő kutyát csináljanak, de legalább valamennyire szófogadót. A szófogadó kutyát nem adják ám ingyen. Sok munka van bennük és sajnos könnyen visszaesnek. Viszont van egy kis réteg, akik hihetetlen elszántsággal és kitartással, az évek folyamán a szófogadó kutyából együttműködőt faragnak, mert bizony, ilyen is van. ”A többiek” kategória gazdáinak szinte elképzelhetetlen, hogy van az első kategória is. Igen, vannak olyan kutyák (bár úgy gondolom nagyon kevés), akik alapvetően szeretnek együttműködni velünk és nem feltétlenül a mi kijátszásunk az elsődleges céljuk. Az alapból együttműködő kutyák gazdái iszonyat szerencsések, bár ők ezt sokszor észre sem veszik. Sokszor hallom a gazdáktól, hogy ez jó kutya, ez meg rossz kutya, ez okos kutya, ez meg buta kutya. Mi lehet a különbség a jó kutyának kikiáltott kutya és a rossz kutyának kikiáltott kutya között? Szerintem az, hogy a rossz kutya az eszét nem az együttműködésre használja, hanem ellenünk. A rossz kutya kifejezetten okos, legtöbbször sokkal okosabb tőlünk, de ezt nem szeretjük beismerni. Pillanatok alatt kiismer minket, a környezetét és a helyzetet és azonnal a saját hasznára fordítja azokat. Vajon ahogyan nekünk is van elképzelésünk a jó kutyáról, úgy neki is van elképzelése a jó gazdáról? Van rólunk egy kép a fejében? Vannak elvárásai, aminek meg kell felelnünk? Van bizony! Van rólunk kép is és vannak elvárásai is. Aztán mint ahogy mi is, ő is rájön, hogy nem egészen olyanok vagyunk, mint amilyennek elképzelt minket. Mint ahogy mi is, ő is megpróbál átformálni miket. De neki van egy hiperszuperfantasztikus fegyvere: ő cuki! Ő iszonyatosan cuki! Ő hiperszuper iszonyatosan cuki! És olyan édes pofája van. És itt el is vesztettük a ki formál kit és ki irányít kit dolgot. … és ezzel hagylak itt benneteket ma estére. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Kutyák elbambulása. Létezik?

Tudom, hogy várjátok, így jöjjön a délutáni poszt. Nekiültem a kötődésnek, de megmondom őszintén kifogott rajtam, mert annyi mondandóm van a témában, hogy szó szerint azt sem tudom hol kezdjem és mit írjak le, így azt még írom egy darabig, várnotok kell még rá. Úgyhogy jöjjön egy könnyebben leírható téma, a kérdés tegnap így hangzott: „Engem érdekelne a véleményetek a kutyák "elbambulásáról"! A két "keresztkutyám" a példa az egyik sose bambul mindig csüng rajtam a szemével, mit-mikor-merre-hogyan csináljon. A másik az esetek jelentős részében ugyan ezt csinálja (normálisan közlekedik, ha hívom jön stb.) DE van, hogy totál elbambul szólok neki semmi, hangosabban megint semmi 5.alkalomra már rákiabálok hogy hahó hozzád beszélek na és ekkor meg teljes zavarban van "atyaég ez nekem beszélt én meg nem is figyeltem". Ehhez ráadásul figyelemelterelő inger nem társul (másik kutya látványa például) hanem számomra látszólag mered a semmibe és ül a hátsóján. Szóval érdekel van ilyen másnál is? kell vele ezen dolgozni? (eddig bevallom nem sokat csináltam mert ritkán fordul elő és nem találtam összefüggést az esetek közt)” A kérdés itt nem a szelektív hallásra irányult, ha jól értem, hanem a tényleges elbambulásról. Vajon létezik? Ahhoz, hogy kiderítsük, kicsit többet kell megtudnunk a kutyáink alvásáról. Amíg az ember alvásigénye átlagosan 8 órában van meghatározva, úgy a kutyáké 12-14 órában. Persze a kölykök és az idősebb kutyák még ettől is többet alszanak, de ez a szám függ a testmérettől, szelekciótól, fajtától, temperamentumtól. (Hirtelen ennyi jutott eszembe.) Az alvásukra pedig jellemző (ezt kimásoltam egy oldalról, nehogy butaságot írjak): „Az emberek az alvás idejük mintegy 25%-át töltik az ún. REM fázisban (Rapid Eye Movement, az alvás egyik fázisának angol neve, a szemek gyors mozgást végeznek mindenféle irányban, a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra, az álmok túlnyomó többsége a REM fázisban történik). Ezzel szemben a kutyák mindössze 10%-át töltik alvás idejüknek a REM-ben, így több alvásra van szükségük, hogy ugyanazt a minőségi alvást megszerezzék.” A kutyák alapvetően nem szeretnek lemaradni semmiről, szeretik, ha mindenről tudnak, ha nem kerüli el a figyelmüket semmi. Ezért, ahogy a kérdező is írja, a kutyák folyton ott vannak és nagyon tettre készek. És szerintem ennek a 2 dolognak az összességéből jön össze maga az elbambulás. Egész egyszerűen vannak kutyák, akik mentálisan hamarabb elfáradnak, kimerülnek, de még nem jutnak el az alvás szintjéig, vagy nem akarnak, mert valami olyan dolog történik körülöttük és még mindig nem akarnak lemaradni semmiről. Gondoljatok csak bele milyen megterhelő lehet úgy élni, hogy mindig mindenre figyelni kell, ott kell lenned, nem akarsz lemaradni semmiről 0-24ig (több gyerekes családanyák szerintem értik). ? Mint ahogy mi emberek sem egyformán bírjuk a mentális terhelést, a kutyáink is különböző mértékben bírják és ilyenkor bizony tompulnak az érzékszervek. Szóval, ha engem kérdeztek, akkor igenis létezik az elbambulás és én ide vezetem vissza a dolgot. Persze ez nem egy hivatalos álláspont. ? Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Létezik olyan, hogy a tanításon kívül is tanul tőlünk egy kutya, mint a gyerek?

Pár nappal ezelőtt feldobtam, hogy kérdezzetek, írjatok témákat, amikről délutánonként írok. A kötődés még mindig íródik, így a mai téma: Tényleg hasonlít a kutya a gazdájára? Létezik olyan, hogy a tanításon kívül is tanul tőlünk egy kutya, mint a gyerek? A teljes kérdés így hangzik: „Én arra is kíváncsi lennék, mennyiben igaz az h a kutya hasonlít a gazdájára, mármint a természete egy idő után. Mi azt vettük észre Gáborral, hogy nekünk valahogy mindig nyugis, bújós kedves kutyaink lesznek mindegy a fajta (Golden retriever, Labrador, Border collie és ugye Nemet juhász) elméletileg eléggé különbözőek, de nekünk soha nem volt egyik sem agresszív sem kutyával, sem emberrel. Viszont rengeteg ismerősünk van, akinél ugyanez a helyzet h mindegy milyen kutya ideges, agresszív (mint a gazda) bocs hogy hosszú lett. Létezik olyan, hogy a tanításon kívül is tanul tőlünk egy kutya, mint a gyerek? Mire hogy reagálok, milyen helyzetben mit teszek és ezt el tanulja?” Egyszerűnek tűnhet ez a téma, de nagyon nem az. Szerintem nem lehet sem ezt, sem azt mondani. Vannak családok, ahol nagyon hasonlít a kutya a gazdájára és vannak családok, ahol nagyon nem. Az egész kérdésben a gondolataim e mondat körül forognak: „Létezik olyan, hogy a tanításon kívül is tanul tőlünk egy kutya, mint a gyerek?” Ez egy iszonyat jó kérdés és valamennyire választ is ad az egész témára. Nézzük a kölyökkutyákat. A kölyökkort nagyon sok helyen szivacskorszaknak hívják. Miért? Mert a kiskutya úgy szívja magába az információkat, mint egy szivacs. Mindenre fogékony és itt legfőképp nem a tanítási (ül, fekszik) dolgokra gondolok. Itt nagyon nem mindegy, hogy mit tanul. Nézzünk néhány élethelyzetet. Vegyünk alapul mondjuk egy kölyökkutyát, aki napi 14 órát alszik és napi 3 órát foglakozunk vele aktívan. Ez magába foglalja a sétát, az etetést és a tanítást. Úgy gondolom a napi 3 óra sem reális a legtöbb kutya esetében, mert ha jobban belegondolunk, kevesebb jut egy átlag kutyára. De mégis nézzük ezt az optimista számot. Ezt a 3 órát, ha ügyesek vagyunk, akkor tudjuk a saját hasznunkra fordítani. Persze, mint azt az előző posztban már írtam, a Cukiságával ezt az időt leginkább a saját hasznára fordítja, nem a miénkre. (Poszt itt.) Egy napban van 24 óra, abból ugye alszik 14-et és foglalkozunk vele 3-at, így marad napi 7 óra. Ebben a 7 órában is nagyon aktív szivacsként szívja magába az információkat, csakhogy mi nem vagyunk jelen, vagy nem tudjuk kontrollálni. A kerti kutyáknál semmi esélyünk ebben az időszakban, hiszen konkrétan nem vagyunk egy helyen a kutyával. Lakáskutyáknál már más a helyzet. Hiszen amíg a lakásban van a kutya, akkor is nagyon sokat tanul tőlünk, amíg nem vele foglalkozunk, hanem napi teendőinket intézzük. Megtanulja, hogyan reagál a családunk, ha mérgesek vagyunk, ha nevetünk. Hisz ezekre mind jön valami reakció a családtagoktól és ezt a kutya látja. Látja, hogy a család nyugisan ül és beszélget, míg a kerti kutya általában csak a pörgést látja, hisz a kertbe többször megyünk ki tenni-venni, mint lazsálni. Én ezért szeretem, ha a kutyáim kinti-benti kutyák. Nagyon sokat vannak bent, mert úgy sokkal többet tudunk meg egymásról. Ezért van az is sokszor, hogy egy pörgős gazdinak pörgős a kutyája, mert ezt látja otthon, ez a természetes, ugyanígy egy nyugis gazdi nyugis kutyájának a lassú mozgások és a nyugis viselkedés lehet a példa. Persze kölyökkorban az energiaszint elnyom mindent, de mikor kezd felnőni, szépen beépülnek az életébe az addig tapasztalt információk. Vagyis, hogy ebben a 7 órában mit szív magába a mi kis szivacsunk, mit tart természetesnek, mint tart példának, követőnek, nem minden esetben tudjuk befolyásolni. És még valami. Maga a viselkedés nagyon sok mindentől függ. A kutyák percek alatt tudnak nagyot változni. Igen, percek alatt. Pont ma beszéltem egy gazdival, akinek komoly behívási problémája volt. Jártam már náluk, amikor a kutya nagyon fiatal volt, akkor felállítottunk néhány szabályt, hogy a lakásléthez könnyebben tudjon igazodni és ne borítsa ki se a gazdikat, se a szomszédokat az emeletes házban. Majd a munkája miatt nem tudott eljönni hozzánk kutyasuliba. Közben felnőtt a kutya, jelenleg még aránylag fiatal, tele energiával és komoly sétáltatási problémával. Ha elengedték, rögtön elrohant, futott jobbra, futott balra, mint ahogy egy normál fiatal kutya. Felkajált mindent, minden kutyához odarohant játszani és persze csak akkor jött vissza, ha pont úgy tartotta kedve, stb. Majd csináltunk neki egy behívás tréninget. Mivel a kölyökkorban felállított szabályokat a gazdik is és a kutya is szuperül kezelte, így volt hova visszanyúlnunk. (Ez nagyon fontos része a történetnek.) Egy alkalom után a kutya póráz nélkül tök nyugisan sétál a gazdi mellett, ha megállnak nyugisan vár, lefekszik, folyamatosan figyeli a gazdit. Ha kutyát lát, érdeklődve nézi, de nem ugatva őrjöng, mint eddig. Egy olyan minőségi váltást tudtunk csinálni, amiről a gazdi eddig álmodni sem mert. És itt kapcsolódjunk vissza az eredeti témához. Ez a kutya, eddig egy kisördög volt, most pedig elindult egy nyugis kutya felé vezető úton. Persze a kutya most még vágyik vissza a régi életéhez, de ha a gazdi ezt tudja folytatni, akkor ennek a kutyának 3 hónap múlva már az lesz a normális, hogy ő nyugisan viselkedik. És itt a kulcs. Van, hogy a kutya képes a váltásra, csak nincs meg hozzá a kulcs. A kérdésben feltett agresszió dolog külön posztos nagy téma. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Vajon a kutya tényleg azt gondolja/érzi, amit leolvasni vélek a pofájáról?

Pár nappal ezelőtt feldobtam, hogy kérdezzetek, írjatok témákat, amikről délutánonként írok. A mai témánk kérdése így hangzott: „Ami engem még nagyon érdekelni szokott, az az antropomorfizálás. Vajon a kutya tényleg azt gondolja/érzi, amit leolvasni vélek a pofájáról? Tipikus példa a mosolygás, a szégyen, a vádló tekintet stb. Biztos mindenki ismeri ezeket. :D ” Gyorsan rákerestem, hogy pontosan tudjam idézni: „Az antropomorfizmus, vagyis a tárgyak, állatok, képzeletbeli lények emberi tulajdonságokkal való felruházása.” A témához kötődnek olyan írásaim az előző napokból, melyek részben ide tartoznak. Ezek a következőek. Kölyökkutyák szocializációja a karantén alatt. Megosztott posztom a játékról Ez a poszt nagy valószínűséggel nem lesz túl népszerű, kicsit érzékeny vizekre evezhetünk, de azért mégis belevágok. Egy barátnőm, aki nagyon sokáig farkasokkal foglalkozott, mondta egyszer, hogy „A kutyák annyira lebutították a testjeleiket, hogy még mi emberek is megértsük.” Imádom ezt a mondatot! ? Több oldalról közelíteném meg az eredeti kérdést. A fent említett posztokban is szó van róla, hogy teljesen egyértelmű viselkedéseket és jeleket nem tudnak a gazdák felismerni és még engem próbálnak meggyőzni arról, hogy nincs igazam. Például legyen szó arról, hogy egy kutya meg akarja hágni a másikat, a gazdi pedig engem győzköd, hogy az ő kutyája így játszik és még feltételezésnek is szörnyű, amit mondok. Vagy, mint ahogy a második linken a videóban, a kutya folyamatosan kötözködik, a gazdi meg csillogó szemekkel nézni és mondja, hogy milyen aranyosan hívja játszani a másikat. Mert ő csak játszani akar. Félre ne értsétek, nem az bajom ezekkel a helyzetekkel, hogy a gazdi nem ismeri fel mi történik, hiszen azért jött le a kutyaiskolába, hogy segítsek neki megismerni, megtanulni. DE! 20 gazdiból kb. egy van, aki nem néz rám rosszallóan, mikor elmondom, a kutyája éppen mit csinál és nem akar meggyőzni engem arról, hogy én rosszul látom és az ő kutyája nem akarja meghágni, nem akarja ledominálni, nem erőszakos, vagy nem olyan, aki egyáltalán nem tud játszani. Szó szerint mi oktatók érezzük kellemetlenül magunkat, hogy egyáltalán szóba kell hoznunk, hogy a kutya nem megfelelően viselkedik közösségben. Pedig mi évek óta kutyák szocializációjával foglalkozunk és a gazdik többsége tudatosan választ minket, hogy a kutyája megfelelően szocializálódjon, hogy el tudja engedni kutyás közösségben és behívható legyen. Tudom, rossz hallani a gazdinak, hogy valami nincs rendben a kutya viselkedésével, de ennek a felismerése a változáshoz vezető út első lépcsője. (És itt az egész test viselkedéséről beszélünk, nem az arcról, ami sokkal nehezebb terep.) Azt még sokszor az előadásom után is rengetegen beismerik, hogy mennyire meg tudja őket vezetni a saját kutyájuk a cukiságával, a nézésével és mennyire át tudja venni a kutya az irányítást, ha nem is mindig, de bizonyos helyzetekben biztosan. Egy fél pillantással kenyérre vagyunk kenve és egy szánakozó tekintettel már feledésbe is merült a rosszaság, amit csinált. Egy kutyának semmi más dolga nincsen, egész nap minket figyel, minket tesztel, hogy mire hogyan reagálunk, mire mit csinálunk. Ő pontosan ismer minket, pontosan tudja, mire mit teszünk. Egy kutya két dologra törekszik: • megszerezni a jutalmat és elérni, amit akar • elkerülni a büntetést. Természetesen a kutyáknak is van egészséges arcmimikája, de egy idővel ezt átveszi a tanult válaszreakció és mint ahogy a gyerekeknél, ha működik a sírás, sírni fog, ha működik a duzzogás, duzzogni fog, ha működik a hiszti, hisztizni fog. Ha nincs semmilyen negatív következmények, akkor miért ne próbálja ki, maximum nem működik, de nincs mit veszíteni. És lássuk be, legtöbbször bejön neki. Hányszor hallom, hogy megsértődött. Tényleg és hogy lett vége a megsértődésnek? Hát odamentünk hozzá, hogy kiengeszteljük. Akkor miért ne dobja be a sértődött arcot? Hisz működik. Vagy mikor a kutya rosszat csinál, gazdi észreveszi, elindul a kutya felé hangosan szidva őt, majd a kutya hanyatt dobja magát. Gazdi erre kis mosollyal az arcán: Megbántad már ugye? Te kis lókötő. És ezzel ismét megerősítettük a kutyát abban, hogy így kell befolyásolni minket. Jó kutya! ? Mint ahogy az előadásomban is szoktam mondani: Ha egyetlen dolgot kellene mondanom, amiben az ember különbözik a kutyától, akkor azt mondanám, a kutya nem ember. Mégis ezt az egyetlen kis apróságot felejtjük el, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel és elvárjuk, hogy emberként reagáljon rá. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Figyelj és tanulj a lépésekből is

Sajnos, ehhez a poszthoz csak Facebook videó van, remélem meg tudjátok nézni, mert linkkel bejelentkezés nélkül is meg lehet nézni videókat. A videó ITT érhető el. Mikor megláttam ezt a videót, rögtön tudtam, hogy erről fogok kedden írni. Oktatóként nagyon sokszor azzal találom magam szemben, hogy az nem elég, ha én látok dolgokat. Arra kell törekednem, hogy a gazdik is meglássák, hisz akkor tudnak előrébb lépni. Mielőtt konkrétan ezzel a videóval foglalkoznánk, mire is gondolok az előző mondataimnál? Egy példa. Megkeresett annó egy pár, hogy komoly behívási gondjaik vannak az új kutyájukkal. A kutya túlságosan szeret vadászgatni és erdőn-mezőn elrohan, akár egy pillangó után is, vagy egy madár után, órákra eltűnik, nem tudják elengedni és változtatni szerettek volna rajta. Nagy, erős és gyors kutyáról volt szó. Régebbről már ismertem őket, volt egy másik kutyájuk, akivel hozzám jártak, mikor kölyök volt. Ez a kutya pedig egy felnőtt korban befogadott kutya volt. A szokásos szabályfelállításokkal kezdtünk, megalapoztuk a kontrollt és irány a terep. Szinte mindig minden helyzetben szoktam mondani, hogy figyeljétek a kutyát. Nem csak nekik, másoknak is, mert a kutya mindig megmutatja nekünk, mit fog csinálni a következő másodpercben. Itt a kutyában és a gazdákban is megvolt minden ahhoz, hogy bármiről behívható legyen, de egy kezdő szem nem látja azokat a mozdulatokat, amire már reagálni kell, ahol még lehet kontrollálni a kutyát. Én hiába látom, ők nem látják. Valami olyat kell tanácsolnom, amit ők is látnak. Így hát azt mondtam nekik, hogy a sétán végig nézzék a kutya fülét. Semmi másra ne figyeljenek. Ha a füle hátra van csapva, akkor ok, viszont abban a pillanatban, ahogy a füle előre mozdul, figyelő pozícióba, azonnal hívják vissza. Ugyanis a kutya nem fog elrohanni hátracsapott fültartásból. Először előredobja a füleit, akár csak egy fél másodpercre és onnan indul meg. De itt még vissza lehet hívni. Ha megfigyelitek a saját kutyáitokat, akkor fogjátok látni, hogy a séta nagy részében kissé oldalra néznek a fülei, vagy hátrébb vannak csapva és csak bizonyos helyzetekben hegyezi őket. A módszer működött, a gazdik nagyon figyeltek arra, hogy a kutya csak hátracsapott fülekkel sétálhat, a kutya pedig szépen beleszokott az új rendszerbe, mehettek bárhova. Mikor megláttam ezt a videót, rögtön tudtam mit fogok írni. Ebben a videóban vajon mi lehet az a dolog, amit bárki megláthat? Megmondom. Figyeljétek végig a stafi mellső két mancsát. Csak a két mancsát. Csak és kizárólag előre fele lép velük. Nemhogy hátra, de még oldal irányba sem lép. (Kivéve egyszer, a támadás előtti részben, de ott is csak azért, hogy fel tudja venni a kezdő pozíciót.) Ez sosem jelent jót. Néhány hónapja jött hozzánk egy fiatal kutya szocfelmlérőre, hogy az alapozó csoportba járhasson. 7 hónapos, rettenetesen dinamikus, pörgős, nyurga kutya volt, akiben semmi agresszió nem volt. Mégsem engedtük be a csoportba. Mert csak és kizárólag előre felé mozgott. Egy normál játékban a kutyák oldalra, hátra is lépkednek a mozgás közben. Az a kutya, aki csak előre lépked a mellső mancsival, az nem tud jól kommunikálni. Erre pedig vagy rájön az agressziós hajlam, vagy nem. A leírt esetben nem jött rá szerencsére, de ettől függetlenül nem jöhetett be a csoportba, mert az ilyen kutya előbb vagy utóbb kinyit valakit. Csak idő kérdése. Mit jelent a kinyit ebben az esetben? Hogy addig fog valakinek az arcába mászni, amíg az megelégeli és olyat tesz, amit nem szeretnénk. Márpedig ezt nem hagyhatom egy kezdő csoportban. Ennek a fiatal kutyának a gazdái sem értették miért nem jöhet az ő játszós kutyájuk a kezdő csoportba és sajnos nem is kerestek külön szocializáció ügyében, pedig a kutya igényelte. Ha egy ilyen kutya így nő fel, akkor gyorsan bajba kerülhet a parkban, mert ezt a stílust felnőtt kutyák nem szokták tolerálni. Visszatérve a videóra, itt ugye még az agresszióra való hajlam is benne volt a kutyában. Maga a test mozgása is sokat elárul, de ha valakinek nem olyan jó a szeme, hogy ezeket meglássa, nézze csak azokat a mancsokat. (Hasonlóról már írtam az előzőekben.) Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely! Jönnek az ötletek, kérdések, hogy miről írjak a DélutániPosztokban. Küldjétek nyugodtan, mindent kivesézünk.

Lehetséges, hogy ahol több kutya van együtt, akkor az egyik más kutyákon vezeti le a stresszt?

A tegnapi posztommal kapcsolatban ez a kérdés érkezett és mivel ez egy nagyon jó téma, ma erről írok. A teljes kérdés így hangzott: „Buborék kutyánk 10 éves múlt (border) Bingó 11 hós németjuhász furcsa helyzettel találtuk szembe magunkat korábban írtam hogy egyik kutyánk sem volt soha agresszív. Azonban az utóbbi időben Buborék séta közben többször is agresszíven viselkedik más kutyákkal a legutóbb egy 80 kilós bullmasztiffnak ment neki, pedig az épp hogy odajött hozzánk buborék azonnal nekiugrott. Nem sokon múlt hogy ott marad. Lehetséges, hogy Bingó miatt lett ilyen mostanában? Segíthet, ha Bingót ivartalanítjuk? Lehetséges, hogy ahol több kutya van együtt akkor az egyik más kutyákon vezeti le a stresszt?” Ez egy nagyon sokrétű téma, megpróbálom jól összeszedni. Történt nemrég a napköziben, hogy egy évek óta napköziző kutya hirtelen teljesen ellenséges lett a többi megszokott napközis pajtásával és ha már csak közel mentek hozzá, akkor kitámadott. Ennek több oka is lehet, egy rossz napból nem szeretek komoly következtetéseket levonni, simán lehet attól is, hogy esetleg fáj valamije, vagy nem érzi jól magát. A köveztető alkalomnál (egy héttel később) találkoztam a gazdájával, aki csillogó szemekkel újságolta, hogy két hete van egy új kutyájuk, egy kölyök. Ó, hát így már minden érthető. A megkérdezése nélkül jött egy idegesítő kis izé, aki egész nap szekálja őt, így egész egyszerűen az ingerküszöbe teljesen máshová került a kutyának. Amíg előtte szinte bármit kibírt, most idegileg meg van tépázva, nem tud nyugodtan pihenni, folyton a nyomában van valaki, akit ő nem igazán kedvel, nyalogatja, puszilgatja, bújik hozzá, játszani hívja, iszik a vizéből, piszkálja a tálját, játszik a játékaival, belefekszik a házába, összeszőrözi a fekhelyét, tovább ássa a gödreit és még sokáig sorolhatnám. Te mit szólnál ahhoz, ha hirtelen egy teljesen idegen emberrel kellene egy házban laknod? Osztoznod mindenen? Főleg akkor mi lenne, ha a viselkedése számodra idegesítő lenne? Hiába mennél el végre otthonról, Te sem tudnál úgy viselkedni másokkal, mint előtte, ugye? Minden kutya máshogy reagál arra, ha új kutya kerül a házhoz, nézzünk egy általános példát arra, ha nem kedveli az új jövevényt. Adott egy kutya, aki mondjuk, szeret bármilyen kutyával játszani a parkban. Kedves, aranyos, játékos kutya. Majd, vesznek mellé egy kölyköt, hogy legyen kivel játszania. Igenám, de a kutyák nagy része osztozkodni már nem szeret! Rengetegszer látom, hogy az új kutya egyszerűen terhes a régi kutyának. Főleg, ha kölyök. Osztozkodni kell mindenen és itt nem csak a tárgyakat értem. Osztozkodni kell a gazdin. Na, itt már kiborul az a bizonyos bili sokaknál. Ráadásul egy kölyökkutyának máshol vannak a határok, a gazdik engedékenyebbek és ezt a régi felnőtt kutya nem mindig tudja hova tenni. Például a kölyök rághatja a papucsokat, ő meg nem, áshat, ő meg nem, belefejelhet a kajástálba, neki meg várni kell az engedélyre. Sokszor úgy néz ki, mintha a kicsivel kivételeznének a gazdák. Nagyon sokszor a régi kutya hörög, odakap, ha a kölyök oda akar menni hozzá. Ilyenkor pánikszerűen hívnak, hogy most mi legyen és ledöbbennek, amikor mondom, hogy ne szóljanak közbe. hagyják, hogy az idősebb kutya tudja érvényesíteni az előjogait. Ha le van tiltva arról, hogy rászóljon, amikor mondjuk, a kicsi ép a szőrét akarja húzni, az nem jó. Nem kényszeríthetjük rá őt, hogy bármit elviseljen a kicsinek. Te mit szólnál, ha az utcán nem szólhatnál rá arra, aki megfogja a feneked, vagy hirtelen megölelne? Kell, hogy az idősebb kutyák egészséges határokat szabjanak. Hangsúlyozom: egészséges határokat. Mivel a kutyák nagyon jól bele tudnak szokni akár borzalmas helyzetekbe is, szépen megszokja, hogy nem egyedül van. Teljesen össze tud csiszolódni két olyan kutya is, akiknek nem feltétlenül indult jól a közös élete. Ez nem azt jelenti, hogy jobb így nekik, mint mikor még egyedül voltak, de mivel a kutyák arra törekednek, hogy az adott helyzetből kihozzák a legtöbbet, így kihasználják, amit ez a helyzet ad, a többit pedig egyszerűen csak elviselik. Mit ad a helyzet? Legalább lehet vele játszani és nagyobb a csapat. Ezt mindenképpen adja a helyzet. Sokszor hallom gazdáktól, hogy de már szeretik egymást, mert sok idő után legalább már játszanak. Nem, nem szeretik egymást, csak kialakul egy bizonyos függőség. Embereknél is van hasonló, még ha nem is ugyanez, úgy hívják Stockholm-szindróma. (Nem vagyok se orvos, se pszichológus, nem akarok összehasonlítgatni, okoskodni, csak a helyzet átlátását szeretném egyszerűbbé, egyértelműbbé tenni.) Így egy idő után már teljes csapattagnak tekintik egymást, szeretet ide, vagy oda. Márpedig minél nagyobb a csapat, annál nagyobb a felelősség. Mint ahogy az eredeti kérdésben is szerepelt, igen, a kutyák megváltoznak, ha új kutya kerül a csapatba. Sokszor a változás nem mindig egy gyors folyamat, néha lassú, sőt van olyan is, amikor az új kutya ivarérése okozza a legnagyobb változást. Az adott esetben ezt sem zárnám ki. A csapatot meg kell védeni és bizony nem mindenki csatlakozhat az új csapathoz. Nagyon sok kutya nagyon elferdült kommunikációval rendelkezik. Az például teljesen normális, ha mondjuk az adott kérdésben szereplő bullmasztiffnak nekimegy a border csak azért, mert be akart jönni a csapatába. Aki be akar jönni egy adott csapatba, annak be kell kéredzkednie. Ez a természetes. Aki nem kéredzkedik, csak bemegy, az számoljon a következményekkel, főleg ha nagydarab. Jellemzően minél nagyobb egy kutya, annál jobban szúrja a másik szemét. Olyan furcsa nekem, hogy a kutyáinktól elvárjuk, hogy ebben a helyzetben ne támadjanak, de ha belegondolunk, ez a mi világunkban is így van. Tételezzük fel, a családunkkal ebédelünk egy étteremben, erre jön egy idegen, leül az asztalunkhoz, hozza a tányérját és becsatlakozik a beszéltetésbe. Te hogy viselkednél? Vagy szintén a családdal elmegyünk kirándulni, majd beáll közvetlenül mellénk valaki, úgy sétál és beszél hozzánk, akár akarjuk, akár nem. Te hogy viselkednél? Míg egyedül vagyunk, mondjuk szingliként, ezekbe a helyzetekbe sokkal jobban belemegyünk, de ha már családunk van, akkor már gyanakvóbbak vagyunk, vagy épp jobban szeretnénk egy ilyen helyzetben a családdal lenni, mint idegenekkel beszélgetni, mikor a családdal indultunk el valahova és ez természetes. Persze embere és kutyája válogatja, hogyan viselkedik különböző helyzetekben, de próbáljátok megérteni a kutyáitokat. Próbáljátok a helyükben érezni magatokat, hogy megtaláljátok a választ a kérdésetekre. Hogy a kérdésben is feltett ivartalanítás segítene-e, azt nem tudom megmondani, az csak az ivartalanítás után derülne ki. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Ha nem én vagyok a gazda, mennyire szólhatok bele egy kutya viselkedésébe?

Még mindig a kérdéseitek vannak porondon, a mai megválaszolandó teljes kérdés így hangzott: „Ha nem én vagyok a gazda, mennyire szólhatok bele egy kutya viselkedésébe? Elmerülten a gondolataimban sietek a buszhoz, mikor egy kutya úgy dönt, hogy most engem megállít. Gazdi hívja vissza, de kutyus nem hallgat rá. Amikor megálltam, a kutya mögém bújt gazda haragja elől. Ha nem törődtem vele, a kutya 'elkergetett' és legközelebb ugyanez történt. Ha megálltam kutyázni, akkor elbizonytalanodott az eb, de nem adta fel. Szumma: Tudom, hogy valamivel én váltom ki ezt a viselkedést, de kezelni nem tudom. Nem vagyok megmondó ember, nem szeretek beleszólni senkinek az életébe, csak megoldást keresek.” A helyzet számomra nem egészen egyértelmű, olyan, minta ez rendszeresen megtörténne a kérdezővel és olyan, mintha ugyanaz lenne a kutya is. Így nézzünk néhány helyzetet. Személy szerint én, mérhetetlenül fel vagyok háborodva azon, ahogy tömegek a kutyájukkal léteznek az utcán, vagy más közterületeken, tisztelet a kevés kivételnek. Elengedik pórázról, pedig tudják, hogy nem tudják visszahívni. Futnak, bicikliznek, a kutya pedig voltaképpen azt csinál 100 méteren belül, amit jónak lát. Járdát söprögetnek, a kutya meg közben kint lófrál az utcán. Hogy hogyan viselkedem, az nagyban függ attól, milyen gazdával állok szemben, akár kutya nélkül vagyok, akár kutyával. Nem fogom más kutyáját magam, vagy az általam sétáltatott kutya érdekei elé helyezni, de igyekszem idomulni, ha azt látom, hogy ez csak egy véletlen helyzet és a gazdi igyekszik javítani a kialakult szitun. Mikor nem igyekszem idomulni? Néhány példa: golfon kutya odajön hozzánk, míg a gazdáját nem is látom, pedig jól belátható helyen vagyok. Vagy látom a gazdáját, de neki tök természetes, hogy a kutyáját odaengedi, meg sem kérdezi, hogy odaengedheti-e és meg sem próbálja visszahívni, kutya csak egyszerűen odafut hozzánk. Bicikliúton kutya kontroll nélkül, gazdi körül (vagy távol)  azt csinál, amit akar. Utcán söprögető gazdi nem is figyeli, mit csinál a kint lófráló eb. Na, ezek azok a helyzetek, amikor nem is próbálok idomulni. Ilyenkor nem mindegy, hogy kutyával, vagy kutya nélkül vagyok. Kutya nélkül logikusan máshol van a határ, mint kutyával. Emlékszem, mikor terhes voltam, Sződligeten, a partnál személykeresést gyakoroltunk, az ehhez szükséges jutalomfalattal teli pohárral sétáltam, mikor odarohant hozzám két vizsla és a kajáért elkezdtek rám ugrálni és meg jól fejbe vertem őket. Persze ezt már észrevették a messze lévő gazdik és míg addig egy mukkot nem szóltak, akkor már jól beszóltak, hogy minek bántom a kutyájukat, nem kéne táppal sétálnom. Hozzáteszem, kb. 8 hónapos terhes voltam, nem hinném, hogy elkerülte a figyelmüket, min ugrált a kutya. Na mindegy, nem szoktam lelkizni ezeken a dolgokon. Kutya nélkül nálam az a határ, mikor idegen póráz nélküli kutya jön, ha hozzám akar érni. Mondjuk szimatolni, vagy ugrálni. Azt már nem engedem. Ha már csak az orrával össze akar ”tapizni”, az nálam már nem fér bele, mert akkor már mélyen belemászott abba a térbe, ahová csak a családom jöhet be engedély nélkül, vagy a saját állataim. Számomra azért ilyen bosszantó ez, mert tudom, hogy a kutyák nagyon ismerik a személyes tér fogalmát és ha az ő személyes terükbe akar valaki belemászni, az nem ok, de ők annak a terébe másznak be, akiébe akarnak? De nézzünk néhány példát a saját helyzeteinkből. Attól, hogy valaki cuki arccal jön oda hozzám, hogy megfogja a kezem, még nem engedem meg. Attól, hogy valaki jó szándékkal közelít, még nem foghatja meg a fenekemet. Attól, hogy valaki kedvesen beszél hozzám, még nem adhat az arcomra egy puszit és sorolhatnám napestig. Szóval, amíg nem kap teljesen egyértelmű jelet, hogy odajöhet, addig szépen elsétálhat mellettem, ezt mind lehet neki. Ha mondjuk, a gazdi hívja és nem megy és mögém bújik, akkor csak simán határozottan továbbmegyek. Ha ez többször előfordul, akkor már biztos kap egy kokeszt is, ne használjon engem élő pajzsnak. De ha mondjuk látom, hogy a kutya csak véletlenül elszaladt és a gazdi nagyon igyekszik megfogni, akkor logikusan segítek neki és ha meg tudom fogni neki, akkor megfogom. Amennyiben a kutya esetleg agresszívan lép fel velem szemben, akkor mérlegelek. Ha látom, hogy túl magabiztos, akkor szólok a gazdinak és kivárok. Ha elzavarható, a kutyák többsége márpedig az, akkor elzavarom. Ha ehhez kell büntetést használnom, akkor használok. A helyzet egészen más, ha kutya van nálam, főleg, ha nem a sajátom. (A saját kutyáim ugyanis elég jól rendezik ezeket a helyzeteket, bár a másik kutya gazdája nem szokott repesni az örömtől. DuPoszt 10-ben írok hasonlóról.) De ez egy hosszabb téma, ha szeretnétek, a következő DuPoszt szólhat erről. Nehéz ezekről a dolgokról írni, mert tényleg nagyban függ az adott helyzettől, a kutya és a gazda adott viselkedésétől. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!

Kutyaduma DélutániPoszt 12 – Mit tudunk tenni, ha idegen kutyával találkozunk.

Legutóbb arról írtam, nálam mi a határ, ha idegen kutyával találkozom az utcán és én kutya nélkül vagyok. Jöjjön egy nehezebb helyzet. Mit tudunk tenni, ha idegen kutyával találkozunk kutyasétáltatás közben. Mondhatnám, hogy jó esetben a gazdája is ott van, de ez nem minden helyzetben jó nekünk. Mielőtt belevágnék, elmesélem az én első kutyatámadásos történetemet, ami elég meghatározó volt és azóta is az. Még elég fiatal voltam (persze ez csak nézőpont kérdése), kb 18, nem voltam kutyaoktató, se tapasztalt, csak egy sima gazdi, aki elkezdett kutyaiskolába járni. Az első saját kutyám, akit szinte mindenhova vittem magammal, kocsim ugye nem volt, így rengeteget sétáltunk, jöttünk, mentünk, hisz akkoriban eléggé ráértem. Nagyon emlékszem arra az esetre, akkor Norton kutyám még fiatal is volt és csak pár órát voltunk addig a suliban. Egy főút mellett sétáltunk Gödöllőn, Norton pórázon, mentünk a járdán. A betonkerítés mögött egy (fajtáját nem írom le, mert nincs jelentősége) nagytestű kutya ugatott ránk. Miközben haladtunk a kerítés mellett, Norton persze jól viselkedett, elértünk egy olyan részhez, ahol a betonkerítés tetejéből egy kicsi le volt törve. Na, ott a másik kutya átugrott és egyből nekiugrott Norton nyakának. Szerencsére nem blokkoltam le és mivel sokat buszoztunk volt nálam egy nagy fém szájkosár, azzal kezdtem el püfölni a másik ebet. Nagyon gyorsan történtek az események és egy aránylag rövidebbnek tűnő idő után sikerült elkergetnünk a kutyát. Valószínű ez az eset nagyban hozzájárult, hogy Norton felnőtt korára elég agresszív lett más kutyákkal. Akkoriban még nem voltak ilyen póráz nélküli sulik, nem fektettek ekkora hangsúlyt a szocializációra, kihoztuk a helyzetből a lehető legtöbbet. Igazából, ha Norton egy nyugis kutya lett volna, akkor valószínű most nem lennék kutyaoktató. Miatta ástam magam bele jobban a témába, hogy minél jobban tudjam őt kezelni és minél jobban tudjunk együtt élni. Az eset eléggé megviselt és hazaérve rögtön elővettem egy fa seprűnyelet, lefűrészeltem belőle egy 40 cm-es darabot és az lett a sétáltatós tutifegyverem. Óóóó, hány helyzetben mentett meg, hány agresszív kutyát üldöztem vele el, hány helyzetből húzott ki engem az a seprűnyél. A tarisznyámba volt szúrva, hogy egy mozdulattal elő tudjam rántani, ha kell. És kellett. Nem is kevésszer. Akkoriban elég sok ilyen helyzetben vettem részt akaratomon kívül és szépen kitapasztaltam mikor hogyan reagál a másik kutya. Azóta persze gyűlt még pár tapasztalat, jó is, rossz is, illetve a kutyás világ is megváltozott. Nagyon nem mindegy, hogy nekünk milyen kutyánk van. Illetve, hogy milyen a másik kutya. Egy hiperkedves, nem erőszakos, nem provokáló, játékos kutyával sokkal kevesebb baj érhet minket, mit egy kissé domináns ebbel. Egy arcba mászó, de játékos kutyát már érhet meglepetés, ha egy olyan arcába mászik, aki ezt kevésbé viseli jól (Erről írtam már korábban.) Ha pedig kissé domináns kutyánk van, akkor tényleg nem mindegy, hogy milyen kutyával találkozunk. Nézzük mi a legjobb, ha gazdis kutyával találkozunk. Én mindig azt szoktam javasolni a gazdáknak, hogy ha másik kutyát látnak pl a parkban, mindenképpen hívják be az ebet. Akkor is, ha ismerik a másik kutyát és tudják, hogy nagyot fognak játszani. Azért érdemes ilyenkor behívni, hogy ne azt tanulja meg, hogy ő odarohanhat a mi engedélyünk nélkül. Szokja meg, hogy csak akkor mehet oda, ha tőlünk engedélyt kapott. Míg messze van a másik eb, nagyobb valószínűséggel tudjuk visszahívni. Minél közelebb van, annál rosszabbak az esélyeink. Azoknak a gazdiknak, akik távolról még be tudják hívni, de nem tudnak odamenni, mert a kutya idő előtt kilő, azt szoktam javasolni, hívják be, tegyék pórázra, pórázon sétáljanak oda és ott fegyelemből engedjék el. Ne abba szokjon bele, hogy bárkihez odarohanhat. Hosszútávon ez nem jó. Amennyiben nem ismerjük a másik kutyát, de játszósnak tűnik, úgy ugyanaz, mint az előbb. Hívjuk be, sétáljunk oda, kérdezzük meg a gazdáját és úgy engedjük el a miénket. Ezek a jobb helyzetek. Jöjjenek a kevésbé jobbak. Mit tehetünk akkor, ha olyan póráz nélküli kutyával találkozunk, aki nem tűnik barátságosnak. A kutyák nagyobb része nem agresszív, maximum be van kicsit feszülve egy idegen kutya közeledésétől, de egy összeszimatolás után már lazul a teste. Az összeszimatolásnál fontos, hogy ne feszüljenek a pórázok, mert a feszes póráz feszültséget generál. Ilyenkor is fontos, hogy pórázon sétáljunk oda, ne hagyjuk, hogy a kutyák lerohanják egymást és a másik gazdival történt egyeztetés után, menjen az összeszimatolás. Jöjjön a legnehezebb, az agresszióra hajlamos kutya. Az agresszív póráz nélküli kutyánál tapasztalataim alapján jellemzően a gazda jelenléte nem jelent semmi pozitívat számunkra, sőt. A gazdák egy része nem hajlandó beismerni, hogy az ő kutyája kötekedő, vagy bajkeverő és dacból, vagy a fene sem tudja, vagy érti miért, de nem teszik pórázra. Egy másik része a gazdáknak a folyton reménykedő, aki hisz abban, hogy szeretet és a hit minden akadályt legyőz és a kutyája képes a változásra, csak akarni kell. (És ezt nem cinizmusból írtam, tényleg van egy ilyen típus, aki őszintén hisz ebben.) Van egy harmadik része is a gazdáknak, aki tudja, hogy az ő kutyájának is jár az, ami a többieknek és ha más is sétáltathatja póráz nélkül, akkor bizony ő is. A gazda jelenléte azért nem segít, mert mivel a kutya tudja, hogy a gazdi ott van a háta mögött, sajnos nagyban hozzájárul a viselkedéséhez, mert azt az érzést kelti benne, hogy ő nincs egyedül, úgymond a falkaszellem erősíti. Ez nem áll meg a kerítés előtti támadásos helyzetnek, ami Nortont is érte, mert ott a kutyát a hely szelleme erősíti sajnos, oda nem kell a gazda. Szóval mit tehetünk, ha agresszívak tűnő kutyával találkozunk a parkban? Persze, ha tudod, kerüld el az ilyen kutyát, de sajnos nem mindig lehet, mert sokszor ezek a kutyák jönnek oda hozzánk. Hívd vissza a kutyádat és azokat, akik veletek vannak. Kistestű kutyákat nyugodtan vegyetek fel ölbe, vagy tartsátok még magasabban. Tudom, mindenhol azt írják, hogy ne vedd fel, de igen, vedd fel, mert egy kistestű kutyában egy roppantással komoly kárt tud tenni egy nagyobb kutya. Tapasztalataim alapján a kutyák jól tudnak számolni és felmérik azt, ha a másik csapat többségben van. Ha összezártok, akkor kisebb az esélye a támadásnak. Ha már szemmel láthatóan nem tudjátok kikerülni őt, mert ő közeledik felétek, akkor álljatok meg. Ha látjátok a gazdáját, rettentően hangosan kiáltsatok oda, hogy fogja meg. Erre sajnos legtöbbször az lesz a válasz, hogy nem tudja, vagy hogy nem bánt, de figyeljétek a kutya reakcióját arra, amikor ordítotok felé. Ha picit is megtorpan rá, vagy picit is lassít, akkor valószínűleg el lehet zavarni és próbáljátok hanggal elzavarni. Ha nem sikerül, akkor fogjátok meg a kutyátok nyakörvét, vagy pórázát röviden. Az agresszióra hajlamos kutyák többsége előttetek kb 2-3 méterrel lassítani fog, felméri a helyzetet. Ilyenkor én már mondjuk látom, hogy komoly kutyával állunk-e szemben, vagy nem. Itt még megpróbálhatjátok elzavarni. Egy határozott fellépéssel a kutyák jelentős részét el lehet zavarni. Én a saját kutyáimat le szoktam ültetni és belépek eléjük és onnan próbálom a másik kutyát elzavarni, ha látom, hogy tényleg ártó szándékkal érkezett. Az eszközökből nem válogatok, inkább tőlem kapjon a kutya, mint hogy nekiugorjon a kutyáimnak és bármi baj legyen. Akit már ért hasonló támadás, azokban nem szokott lenni kérdés, hogy ha kell, megüsse-e, vagy megrúgja-e a támadó kutyát. Ez csak azokban a gazdákban kérdés, akit még nem ért ilyen. Szóval fogjátok a nyakörvét és próbáljátok a kutyátokat csendben tartani, csak ti ordítsatok. Ha láttok valami botot a közelben, vegyétek fel. Azért szeretek megállni, mert úgy kiszámítható a másik kutya útja, ha tényleg támadni akar és jobban felt tudok rá készülni. Ha megállt velünk szemben, felmérte a helyzetet és nem tudom eltántorítani a támadási szándéktól és jön tovább, akkor nincs mese, ütni, vagy rúgni kell. Ezzel azért a legtöbb kutyát vissza lehet fordítani még. Van egy kevés, akit még így sem, de az így is úgy is megtámadja a másik ebet. Sok esetben elkezd a másik kutya kicsit cápázni, körözni, úgy tesz, mintha meg akarná szagolni az én kutyámat, de ez csak álca, jobb pozíciót keres a támadásra. Már ezt sem hagyom. Ha kicsit is kérdéses, hogy agresszív-e, akkor nem jöhet annyira közel, hogy összeérjenek, ott már ütök. Mit tegyünk, ha összeugrottak és a másik kutya nagyobb, erősebb, rutinosabb? A saját kutyámat azonnal elengedem, nem fogom a pórázt, mert azzal csak az ő esélyeit csökkentem, hisz nem tudja magát védeni, a feszülő póráz ebben akadályozza. A másik kutyát kell akadályoznom. A fejük környékére nem nyúlok, mert akár a saját kutyám is megharaphat, a verekedés hevében, nem figyeli ki nyúl oda. Hátsó lábat, vagy a farkát kell megfogni a másik kutyának, úgy lehet hátráltatni. Nehéz helyzet, ha már összeugrottak, mentsétek a menthetőt és ne a saját kutyátokat hátráltassátok. A kutyák bőre nagyon erős, sokszor egy komolyabbnak kinéző verekedésben sem sérül meg komolyabban egyik fél sem. Az emberi bőr lényegesebben kevesebbet bír. Hangsúlyozom még egyszer, a kutyák nagyobb része nem jut el idáig, de sajnos beszélni kell róla. Remélem senki nem kerül hasonló helyzetbe, de jobb átgondolni, mit csinálnátok, ha mégis ilyen helyzetbe kerültök. Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely!