Gazdik írták

Ismerkedési szituációs gyakorlat kezdetét vette. Azt gondoltam, hogy kutyánk jól nevelten fogadja az ismerkedő kutyatársakat. Hát, nem. Morgott! Noémiék azonnal kikapták a bolyból, és határozottan rászólva tudomására adták Samunak, hogy itt nincs helye a dominanciájának. Ezt olyan hirtelen és határozottan tették, hogy fiammal álltunk és bámultunk ki magunkból, mint akit fejbe vágtak hátulról és most nem tudja eldönteni, hogy hasra essen, vagy esetleg elfusson valamerre.

Még egyszer el kellett jönnünk a tanfolyamkezdés előtt, ami hasonlóan a korlátok gyakorlásáról szól. A kutyánk már akkor elkezdte az átalakulását. Határozottan átkerült egy másik koordinációs rendszerbe, ahol a gazdára való figyelem dominál, elsősorban. Este párommal beszélgettünk a teraszon, és hirtelen nem tudtuk, mi az, ami szokatlan. Samu nem dörgölőzik, nem követeli erőszakosan a simogatást, nem dugja határozott mozdulattal az 5-ös börfocit a lábunk közé, hogy játszunk Vele. Helyette, ült és figyelt, ránk figyelt. Én teljesen meg voltam győzve Noémiék által is használt Tükör módszer hatékonyságáról, pedig még el sem kezdődött a tanfolyam. Jelentem a tanfolyamot elvégeztük. (93 ponttal). A kutyánk Sámuel úgy sétál pórázon mint egy kis angyal, úgy figyel ránk, mint még eddig soha. Tavasszal a középfokú tanfolyamon folytatjuk a tanulmányainkat. A módszer és a kiképzők is maximálisan meggyőztek, arról hogyan lehet a kutyával összhangban együttműködni és élni, hogy az mindkét félnek jó legyen. Mind a gazda és a kutyus is megtalálja azt a fantasztikus örömöt, amit meglehet találni ebben a kapcsolatban. Köszönjük az új életminőset kedves Kutyadumások!

Rujder Sándor, Rujder Benedek és Samu kutya

Fifi története 2010.05.03. Fifi múltja meglehetősen ködös és ismeretlen számomra. Valamikor 2007. őszén születhetett, mivel május 21-én került hozzám, kb. 8 hónaposan és a születési ideje ismeretlen, ezért a kinevezett születésnapja szeptember 21. lett. 🙂 Nem tudom, ki lehetett az a szörnyeteg, akinél élt, de az biztos, hogy gyűlölte az állatokat. Csak azt nem tudom, akkor miért volt neki. Már keverék mivoltánál fogva is, Fifi az emberi felelőtlenségnek köszönheti létezését. A mamája valószínűleg egy szálkás szőrű tacskó lehetett, mi sem bizonyítja jobban, mint a külseje, ill. az egyik alomtestvére, aki ránézésre fajtatiszta szálkás szőrű tacskó. Az apuka minden testvér esetében más lehetett – igen, kutyáknál létezik ilyen, alomtestvérek, de más-más apától – Fifi valószínűleg egy yorkshire terrier kan kutya leszármazottja, utal erre szőre színe és minősége, ami hosszú és selymes. De ez csak találgatás persze. Minden esetre “felelős” állattartó lehetett a “kedves” gazda, ha ilyen színes alom sikeredett.

De ez csak a nem ismert történet kezdete. Fifi a Pet-Ák egyesület önkénteséhez került ideiglenes befogadásba. Azt, hogy mikor, nem tudom és azt sem, hogyan. Amit tudok, hogy ahol született, bántalmazták, mindenért megverték. 🙁 Ez a fotón is látszik, ami még az ideiglenesben volt, csupa szomorúság árad a kis szemeiből. Sosem felejtem el a pillanatot, amikor kinyitottam a szemem és először megláttam Őt. Olyan elesetten állt ott, iszonyatosan félt minden embertől, tőlem is. Csak remegett, sírt és összekuporodott. A lányt, akitől kaptam, már ismerte valamennyire, vele kissé bátrabb volt ezért állandóan hozzá menekült, mint egy kisgyerek. A szívem megszakad és a szemem mindig könnybe lábad, mikor vissza gondolok arra, milyen volt szegény. A legrosszabb akkor volt, mikor első este hazahoztam. Még a buszon el is voltunk, fölvettem az ölembe, olyan kis elesett és picike volt. Simogattam, barátkoztunk. De mikor beléptünk a lakásba, teljesen kétségbeestem. Szegényke lekuporodott a földre, keservesen sírni kezdett, hason kúszva menekült, hozzá akart nyomulni a falhoz, az ágy széléhez és közben csak sírt, sírt keservesen… 🙁 Teljesen kétségbe estem, fogalmam sem volt mit tegyek és nem értettem az egészet. Nagyon meg voltam ijedve, mert még sosem láttam ilyet azelőtt. Aznap este úgy döntöttem, leteszem a szivacsot a földre és lent alszok vele, hogy megnyugodjon.  Folyamatosan sírt, amíg el nem aludt. 🙁 Én meg átöleltem és vele sírtam, miközben azon gondolkoztam, mit tehettek ezzel a szegény kiskutyával, hogy ilyen állapotban van. 🙁 A stressztől pedig, amit a környezetváltozás okozott, napikig ment a hasa és hányt, nem evett. 🙁

Mint tapasztalatlan kutyás, persze minden klasszikus hibát elkövettem, kezdve azzal, hogy az egy ágyban alvásból nem egy nap lett, hanem így maradt. 🙂 (Később persze megváltozott a helyzet és most már mindenkinek megvan a maga helye.) A legnagyobb és legkevésbé nyilvánvaló hiba – emberi szemszögből nézve – az volt, hogy elkényeztettem. Azt hittem, úgy kell megmutatnom Neki, hogy az emberek jók is tudnak lenni, hogy elhalmozom a szeretetemmel. Nagy hiba volt, két okból, amikről akkoriban még mit sem sejtettem. Egy, hogy jobb lett volna, ha hagyom, magától kezdeményezzen. Kettő, hogy majomszeretetet mutattam felé, így sikerült egy kis falkavezért csinálni belőle, amint megjött az önbizalma. Ami valójában mind a mai napig nem 100 %-os (na jó, bizonyos helyzetekben azért 110 %-os), így a ráruházott vezérség óriási stresszel járt neki, amivel nem volt képes megküzdeni. Borzasztó labilissá lett, morgós, ugatós és sok egyéb probléma akadt vele. Pl. hogy minden éjjel bepisilt a bejárati ajtó elé és csak itthon. (Szerencsére ez ma már a múlté.) Nem tudtam mit kezdeni ezekkel és ráadásul több irányból rossz tanácsokat is kaptam, ami a nevelését, tanítását illette. Egyrészt túl kemény módszereket alkalmaztam, ami egy normális körülmények közt nevelkedett kutyának talán nem kottyant volna meg, de ő bántott kutya ugye, tehát eleve más hozzáállással kellett volna. Néha elég volt csak egy hirtelen mozdulat, egy erősebb kiabálás és már össze is pisilte magát félelmében. 🙁 Másrészt ott volt a kényeztetés, majomszeretet, amivel teljesen összezavartam a kutyát.

De bocsásd meg, Fifi, tapasztalatlan voltam. Miután sokasodtak a gondok a viselkedésével, gondolkozni kezdtem. És bizony hosszú időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, alapjában véve mit csinálok rosszul. A sors összehozott egy nagyszerű könyvvel és annak munkásságával, a hölgy neve Jan Fennell, a könyv pedig Kutyapszichológia, avagy Hallgassunk a kutyánkra. Szóismétlek: sorsfordító mű (volt) az életemben.  Alapvetően változtatta meg a kutyáról való gondolkozásomat, alapvetően változtatta meg a hozzáállásomat és ennek a műnek és szerzőjének köszönhetem azt, hogy Fifi elindult az Igazi Kutya-lét irányába és a rengeteg problémánk jó része megoldódott. Egy dologgal nem boldogultam, az pedig az ugatása és az emberekre való morgás, amit az ő esetében mindig is a félelmi agressziónak tudtam be. De az ugatást már nem tudtam hová tenni. Sokáig hittem, hogy félelemből ugat, de később többször beigazolódott, hogy nem. És nem is tudtam mit kezdeni vele. Kinézett magának egy kutyát a parkban és ugatni kezdett. Onnantól pedig nem lehetett lelőni. Mindenki tudta, ha ott voltunk, már messziről. Nagyon kínos volt, de nem akartam tőle elvenni a lehetőségét a póráz nélküli sétáknak és nem akartam eltiltani a kutyatársaságtól sem. Pedig biztos vagyok benne, nagyon sok ember ezt tette volna a helyemben… De folyamatosan küzdöttem, mindhiába, hosszú időn keresztül.

A dolgot eleve nehezítette, hogy nem tudtam megtalálni az okát. Aztán az élet úgy hozta, hogy elkeveredtem Vácra, a Kutyaduma Központba egy amolyan probléma megoldó napra. És ezúton mélységes tiszteletem és örök hálám fejezem ki Kolozs Noéminek, aki néhány óra leforgása alatt fényt derített a problémánk okára és olyan megoldást nyújtott, amivel már 2 nap alatt látványos eredményt értünk el. Fifi hisztis. A néhai félelmi agressziójából a majomszeretettel rossz szokást varázsoltam, amit ő kutyákra is kivetített, így mutatva ki felém, alkalmatlan vagyok a falkavezér szerepére – mert ő megmutatja nekem, hogy márpedig nem tudom kordában tartani a helyzetet… De ez mára a múlté. 🙂 Noémi nagyszerű iránymutatásának köszönhetően fénysebességgel értük el, hogy az ugatás feledésbe merült. Ma már minden régi ismerős nevet és azzal köszönt: “kiszedted a Fifi hangszálait?” 🙂 Ezzel egy időben Fifi 180 fokot fordult. Elhallgatott és olyat tesz, amit azelőtt soha: odamegy számára idegen emberekhez simogatásért! Sokáig nem hittem, hogy valaha ez megtörténik. 🙂 Még azért szokott félni, néha ugat is, néha morog is, de úgy érzem, a probléma nehezén túl vagyunk. 🙂 Ő ugyan sosem lesz olyan kutya, akivel póráz nélkül sétálhatok a Nagykörúton, de csöppet sem bánom. Nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült változtatnom a hozzáállásomon és sikerült Kutyát csinálni belőle.

Nagyon sokat tanultam Fifitől, amiért nagyon hálás vagyok Neki, egyúttal örök lelkiismeret furdalásom lesz, hogy a sérült lelkivilágán tanultam meg azt, hogyan kell egy kutyával bánni… És végtelenül tisztelem Őt, hogy minden ellene akaratlanul elkövetett hibám ellenére ennyire szeret és ragaszkodik hozzám. Erre egy ember soha nem lenne képes az Édesanyámon kívül…