Kutyaduma DélutániPoszt 8 – Vajon a kutya tényleg azt gondolja/érzi, amit leolvasni vélek a pofájáról?

Pár nappal ezelőtt feldobtam, hogy kérdezzetek, írjatok témákat, amikről délutánonként írok. A mai témánk kérdése így hangzott: „Ami engem még nagyon érdekelni szokott, az az antropomorfizálás. Vajon a kutya tényleg azt gondolja/érzi, amit leolvasni vélek a pofájáról? Tipikus példa a mosolygás, a szégyen, a vádló tekintet stb. Biztos mindenki ismeri ezeket. 😀
Gyorsan rákerestem, hogy pontosan tudjam idézni: „Az antropomorfizmus, vagyis a tárgyak, állatok, képzeletbeli lények emberi tulajdonságokkal való felruházása.”

A témához kötődnek olyan írásaim az előző napokból, melyek részben ide tartoznak. Ezek a következőek.
Kölyökkutyák szocializációja a karantén alatt. (Poszt itt.)
Megosztott posztom a játékról (Poszt itt.)

Ez a poszt nagy valószínűséggel nem lesz túl népszerű, kicsit érzékeny vizekre evezhetünk, de azért mégis belevágok.
Egy barátnőm, aki nagyon sokáig farkasokkal foglalkozott, mondta egyszer, hogy „A kutyák annyira lebutították a testjeleiket, hogy még mi emberek is megértsük.” Imádom ezt a mondatot! 🤓

Több oldalról közelíteném meg az eredeti kérdést. 🧐

A fent említett posztokban is szó van róla, hogy teljesen egyértelmű viselkedéseket és jeleket nem tudnak a gazdák felismerni, és még engem próbálnak meggyőzni arról, hogy nincs igazam. Például legyen szó arról, hogy egy kutya meg akarja hágni a másikat, a gazdi pedig engem győzköd, hogy az ő kutyája így játszik, és még feltételezésnek is szörnyű, amit mondok. Vagy, mint ahogy a második linken a videóban, a kutya folyamatosan kötözködik, a gazdi meg csillogó szemekkel nézni, és mondja, hogy milyen aranyosan hívja játszani a másikat. Mert ő csak játszani akar. Félre ne értsétek, nem az bajom ezekkel a helyzetekkel, hogy a gazdi nem ismeri fel mi történik, hiszen azért jött le a kutyaiskolába, hogy segítsek neki megismerni, megtanulni. DE! 20 gazdiból kb. egy van, aki nem néz rám rosszallóan, mikor elmondom, a kutyája éppen mit csinál, és nem akar meggyőzni engem arról, hogy én rosszul látom, és az ő kutyája nem akarja meghágni, nem akarja ledominálni, nem erőszakos, vagy nem olyan, aki egyáltalán nem tud játszani. Szó szerint mi oktatók érezzük kellemetlenül magunkat, hogy egyáltalán szóba kell hoznunk, hogy a kutya nem megfelelően viselkedik közösségben. Pedig mi évek óta kutyák szocializációjával foglalkozunk, és a gazdik többsége tudatosan választ minket, hogy a kutyája megfelelően szocializálódjon, hogy el tudja engedni kutyás közösségben, és behívható legyen. Tudom, rossz hallani a gazdinak, hogy valami nincs rendben a kutya viselkedésével, de ennek a felismerése a változáshoz vezető út első lépcsője. (És itt az egész test viselkedéséről beszélünk, nem az arcról, ami sokkal nehezebb terep.)

Azt még sokszor az előadásom után is rengetegen beismerik, hogy mennyire meg tudja őket vezetni a saját kutyájuk a cukiságával, a nézésével, és mennyire át tudja venni a kutya az irányítást, ha nem is mindig, de bizonyos helyzetekben biztosan. Egy fél pillantással kenyérre vagyunk kenve, és egy szánakozó tekintettel már feledésbe is merült a rosszaság, amit csinált.

Egy kutyának semmi más dolga nincsen, egész nap minket figyel, minket tesztel, hogy mire hogyan reagálunk, mire mit csinálunk. Ő pontosan ismer minket, pontosan tudja, mire mit teszünk. Egy kutya két dologra törekszik:
• megszerezni a jutalmat, és elérni, amit akar
• elkerülni a büntetést.
Természetesen a kutyáknak is van egészséges arcmimikája, de egy idővel ezt átveszi a tanult válaszreakció, és mint ahogy a gyerekeknél, ha működik a sírás, sírni fog, ha működik a duzzogás, duzzogni fog, ha működik a hiszti, hisztizni fog. Ha nincs semmilyen negatív következmények, akkor miért ne próbálja ki, maximum nem működik, de nincs mit veszíteni. És lássuk be, legtöbbször bejön neki. Hányszor hallom, hogy megsértődött. Tényleg, és hogy lett vége a megsértődésnek? Hát odamentünk hozzá, hogy kiengeszteljük. Akkor miért ne dobja be a sértődött arcot? Hisz működik. Vagy mikor a kutya rosszat csinál, gazdi észreveszi, elindul a kutya felé hangosan szidva őt, majd a kutya hanyatt dobja magát. Gazdi erre kis mosollyal az arcán: Megbántad már ugye? Te kis lókötő. És ezzel ismét megerősítettük a kutyát abban, hogy így kell befolyásolni minket. Jó kutya! 🙃

Mint ahogy az előadásomban is szoktam mondani: Ha egyetlen dolgot kellene mondanom, amiben az ember különbözik a kutyától, akkor azt mondanám, a kutya nem ember. Mégis ezt az egyetlen kis apróságot felejtjük el, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel, és elvárjuk, hogy emberként reagáljon rá.

Kutyaduma Központ Sződ, egy KutyaJó hely! 🐶